Kilábalni kéne a rendszeres,
Minduntalan következő percből,
Az órává növekvő pillanatból.
Hajnalok hajnalát egyből!
Végtelen érzet közben
Nem nevezni nevén a napot,
Belemenni, felolvadni, mert
Néha jó nem tudni hol is vagyok.
Túl sokszor jön szembe
A szerda, a délután, az este nyolc,
A napszakok hangulatai sűrűsödnek,
Most ez múlthéten vagy tegnap volt?
Azért zavarba ejtő és kicsit bajos,
Hogy amit tudok csak az vagyok.
Nem szivacs de nem is tengerfenék,
Amiben élek csak egy mókuskerék,
Remegő felhők, hangtalan emberek,
Ordító állatok, áradó tengerek.
Torka szakadt hangok, lassan belátott hibák
Homokóra hangon lepereg a világ.
